Plútó

A Plútó a Naprendszer legkülső és messze a legkisebb bolygója.

Naptól mért átlagos távolsága: 5,913,520,000 km (39.5 CSE)

átmérő: 2320 km

tömeg: 1.32e22 kg

A görög mitológiában Hadész istennek, az alvilág urának egyik elnevezése.

A Plútó nemcsak a legkisebb bolygó, hanem hét naprendszerbeli holdnál is kisebb,
ezek a Hold, Io, Europa, Ganymede, Callisto, Titan és a Triton.

A Plútó pályasíkja kicsit több mint 17 fokos szöget zár be az ekliptikával, amely az összes ismert bolygó pályahajlása közül a legnagyobb.

Az Uránusz és a Neptunusz bolygók előre jelzett és valóságosan megfigyelt állásainak eltérése vezetett el 1930-ban a Plútó fölfedezéséhez. A híres bolygómegfigyelő Percival Lowell vizsgálta az Uránusz mozgásában mutatkozó parányi változásokat. Eredményeit 1914-ben hozta nyilvánosságra. Arra a következtetésre jutott, hogy a megfigyelt eltérések csak egyetlen módon magyarázhatók meg, nevezetesen egy mindaddig ismeretlen, a Neptunusz pályáján kívül keringő bolygó zavaró hatásával. Lowell 1905-től haláláig, 1916-ig hiába kereste az ismeretlen bolygót. Clyde W. Tombaugh-nak, az arizonai Lowell Obszervatórium asszisztensének sikerült felfedeznie.

Nagyon valószínűnek látszik, hogy egy olyan parányi bolygónak, mint a Plútó, nem lehet akkora tömege, amely gravitációs hatása révén számottevő mértékben zavarhatná az Uránusz és a Neptunusz pályáját.

Amikor a Plútó perihéliumban jár -legutóbb ez 1989-ben volt- közelebb kerül a Naphoz, mint a Neptunusz. Mivel azonban a két égitest pályájának térbeli helyzete különböző, egyáltalán nem fenyegeti őket a veszély, hogy összeütköznek.

A Plútó átmérője még a Holdénál is jóval kisebb, tömege is csak az ötödrésze. Tömegét a Charon nevű holdjának a pályamenti mozgásából állapították meg. A bolygó átlagos sűrűsége a vízéhez hasonló, ezért feltételezik, hogy a bolygó és holdja egyaránt megfagyott vízből, ammóniából és metánból álló kozmikus jéghegy.

A Plútó 1989-ban perihéliumba érve, a viszonylag nagy excentricitású pályáján olyan közel került a Naphoz, mint felfedezése óta még soha, és az erősebb napsugárzás hatására légkört fejlesztett (mint a Chiron). Ez a légkör főként nitrogénből áll (Tritonéhoz hasonlóan), nyomokban pedig metán fordul elő (mint ugyancsak a Tritonon). Ez egy újabb adalék a Plútó besorolási nehézségeihez. Ezzel a Plútóról kiderült, hogy nem is bolygó hanem csak "plomet".

A holdja: a Charon

1978-ban Jim Christy amerikai csillagász felfedezte , hogy a Plútónak van egy holdja. Holdjának, a Charonnak az átmérõje (1270 km) meghaladja a Plútó félátmérõjét, és19 640 km-es (egy földátmérõnyi plusz két holdátmérõnyi) átlagos távolságra van a Plútótól. A Charon tengelyforgásával azonos idõ alatt kerüli meg a Plútót, sõt keringésük kölcsönösen kötött, azaz, mindkét égitest tengelyforgási periódusa pontosan azonos az egymás körüli keringésük periódusával. Azonos irányban forognak és mindig ugyanaz az oldaluk áll szembe egymással. A Plútóról nézve a Charon átmérõje négyszer akkora, mint amekkorának holdunkat látjuk, és korongja mozdulatlannak látszódik az égbolton.

A Plútó és a Charon úgy köröznek egymás körül mint egy kettõsbolygó. A több testbõl álló rendszerek tagjai a közös tömegközéppont körül keringenek. A Föld-Hold rendszernek a tömegközéppontja a Föld belsejébe esik. A Plútó és a Charon mérete olyan közel van egymáshoz, hogy közös tömegközéppontjuk már a Plútón kívülre, az õket összekötõ vonalra esik. A közös tömegközéppont halad a keringési pályán, így a bolygó és holdja ennek mentén hurkolódva mozog. A Plútóhoz hasonlóan valószínûleg a Charon is jeges égitest, s ha ez így van, akkor tömege körülbelül egytizede a Plútóénak, 1,47*1021 kg. A Plútó és a Charon is kráterekkel szabdalt. Mindkettõ olyan kicsi, hogy egyesek aszteroidáknak (kisbolygóknak) tartják õket. Mindkettõ retrográd módon forog.