Szaturnusz

A Szaturnusz a Naptól a hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó.

Naptól mért távolsága: 1,429,400,000 km (9.54 CSE)

egyenlítői átmérő: 120,536 km; sarki átmérő: 108,728 km

tömeg: 5.688e26 kg

 A Szaturnusz felszíne, légköre

A Szaturnusz a gázbolygók családjába tartozik, és eltérõen a Föld típusú égitestektõl nincs szilárd felszíne, felépítése a Jupiteréhez hasonló. A Szaturnusz légköre hidrogénbõl és hidrogénvegyületekbõl, valamint héliumból áll. (Hasonló a Jupiteréhez, csak ott kicsit nagyobb a héliumtartalom.) Hasonlóan a Jupiterhez a Szaturnusz kétszer annyi hõt bocsát ki, mint amennyi a bolygóra érkezik. Mivel a Szaturnusz kisebb tömegû, mint a Jupiter, sokkal gyorsabban hûlt le, ami lehetõvé tette, hogy a hélium cseppecskék formájában kicsapódjon. Ez esõszerûen lehull a bolygó belsejében, miáltal a légkör héliumban elszegényedik, a belsõ rész viszont felmelegszik.

A Szaturnusz korongja határozottan sárgának tûnik, egyenlítõi területei enyhén vörösesek, övei barnás, sarkvidékei pedig kékesszürke árnyalatúak. E színek alkalmanként módosulhatnak. Valószínûleg ez lehet a nagyobb hõkibocsátás oka. A Szaturnusz légkörének szélviharai, légörvényei, hullámai és egymással kölcsönhatásban lévõ foltjai arról tanúskodnak, hogy e különös világ belsejébõl a hõ hevesen áramlik kifelé.

A Szaturnusz mágneses tere erõs, és mágneses mezejének tengelye 1 fokos szögben hajlik a forgástengelyéhez.

A Szaturnusz gyűrűi

A gyûrûrendszer a Szaturnusz felhõzete felett 7000 km magasságban kezdõdik, és egészen 74 000 km-ig terjed a világûrbe. A gyûrûk az átmérõjükhöz képest olyan vékonyak, mint egy labdarúgópálya területére szétterített óriási selyempapír. A gyûrûk egyike sem vastagabb néhány tíz méternél, és mindegyik milliónyi vízjég részecskébõl, valamennyi porból és némi fémes anyagból áll.

A részecskék mérete jégkockányi mérettõl akkora darabokig terjed, mint egy háztartási hûtõgép, vagy még nagyobbak. Mindegyik részecske valójában a bolygónak egy holdacskája, és mindegyiknek megvan a maga pályája.

Mindegyik gyûrû sok gyûrûcskébõl áll, és feltételezik, hogy a gyûrûk között keringõ kis holdak gravitációs hatása tereli a részecskéket úgy, hogy a részecskék kisöprõdnek bizonyos pályákról, és sávokba koncentrálódnak. Például az F gyûrût felépítõ részecskéket két terelõhold, a Pandora és a Prometheus gravitációs hatása rendezte keskeny szálakba.

Földi távcsöveken át szemlélve a Szaturnusz gyûrûrendszerét hosszú ideig három külön összetevõbõl álló rendszernek ismerték. A legkülsõ gyûrû volt az A gyûrû, melyet a 4000 kilométeres Cassini-rés választott el a legfényesebb B gyûrûtõl, a legbelsõ pedig a C vagy Fátyolgyûrû. A Szaturnusz gyûrûi pontosan a bolygó egyenlítõi síkjában fekszenek. Egy teljes Szaturnusz-év leforgása alatt a bolygó gyûrûrendszerét "alulról" és "felülrõl" egyaránt szemügyre vehetjük. Amikor a Szaturnusz valamelyik napfordulópontja közelében jár, vagyis amikor a bolygó forgástengelye éppen felénk -illetve tõlünk el- mutat, az égitest majdnem kör alakúnak látszik. Ekkor tárul fel elõttünk legszebben a gyûrûrendszer, ekkor vehetjük szemügyre felületének legnagyobb hányadát. Ahogy a bolygó közeledik egyik vagy másik napéjegyenlõségéhez, tehát azokhoz a helyzeteihez, ahol gyûrûjét éppen élérõl figyelhetjük meg, egyre jobban szemünkbe ötlik ellipszoidális alakja, amely jócskán lapult. Egyenlítõi sugara 10%-kal haladja meg a poláris sugarát. A szaturnuszi napéjegyenlõségek idején a gyûrûrendszer hajlásszöge minimálissá válik, a gyûrûk csupán keskeny vonalként figyelhetõk meg, sõt esetleg néhány órára -amíg a Föld áthalad a gyûrûk síkján- látszólag el is tûnhetnek. A Szaturnusz látszólagos fényessége nagymértékben függ attól, hogy látóirányunkkal mekkora szöget zár be a bolygó gyûrûrendszerének síkja.

A Szaturnusz holdjai

A Szaturnusznak több mint 20 holdja van, 18 holdjának van neve, több holdja van mint bármelyik más bolygónak. Biztos azonban, hogy további kisméretû holdak várnak felfedezésre.
A bolygó középpontjától mért távolságuk 133600 kilométertõl majdnem 13 millió kilométerig terjed.
Az ismert holdak mérete a Naprendszer második legnagyobb holdjának (Titán) 5150 km-es átmérõjétõl a Naprendszer második legkisebb ismert holdjának a Pannak (a Mars Deimosznál alig nagyobb) 20 km-es átmérõjéig terjed.

Négy holdnak (Thetys, Iapetus, Dione, Rhea) az átmérõje 1000 km felett van (1060 - 1530 km), nyolcnak az átmérõje 80 és 500 km közötti, míg a többi hold átmérõje 40 km alatt van. A legkülsõt, a Phoebét kivéve valamennyi direkt keringésû hold.
A kép a Voyager-1 által 1980. novemberében készített képekbõl lett összerakva. A kép elõterében a Dion látható. Balra fenn az Epimetheus és a Rhea a Szaturnusz gyûrûi mellett. Jobbra a Szaturnusz gyûrûi alatt az Enceladus, Mimas, Tethys, and Iapetus (jobbra lenn). A felhõvel borított Titán a jobb felsõ sarokban látható.

A Thetys és a Mimas felszínén hatalmas becsapódási kráterek látszanak. Pl. az Odysseus-kráter átmérõje 400 km a csupán 1050 km átmérõjû Thetys holdon. A becsapódás alaposan megrázkódtathatta a Thetyst , amely a kráterrel ellentétes oldalon újraformálódott: egy hatalmas , 5 km mély, 100 km széles és 2000 km hosszú szurdokvölgy keletkezett. A becsapódások, amelyek a Tethysen és a Mimason voltak feltehetõen törmeléket vetettek szanaszét , amik hozzáadódtak a Szaturnusz gyûrûihez. A Szaturnusz néhány külsõ holdja közös pályán kering. Feltételezik, hogy ezek valaha egyetlen testet alkottak. A Phobe, a legkülsõ hold ellenkezõ irányban kering, mint a többi. Az elsõ hold amit csillagászati fényképfelvételen fedeztek fel (1898-ban)

A Titán
5150 km-es átmérõjével a Naprendszer második legnagyobb holdja. A Szaturnusztól a holdak pályasugár szerinti sorrendjében a tizenötödik.
Szaturnusztól mért távolsága 1221830 km.
A Titán az egyetlen olyan hold a Naprendszerben, amelynek vastag légköre van. Légkörében fõként nitrogén (85 - 95%), argon (5 - 10%) és metán (1%) mutatható ki, és nyomokban szerves vegyületek, etán és etin. A Titán rejtõzködõ felülete mélyhûtött emléke lehet annak, hogyan alakulhatnak ki egyszerû gázokból fejlettebb szerves molekulák, melyek az élet elõfutárai.  1980-ban a Voyager-1 mintegy 6500 km távolságban repült el a Titán mellett. Adatai szerint a felszíni légnyomás kb. 2-szer akkora, mint a Földön a tenger szintjén. A Titán felszínét valószínûleg folyékony metánból álló hatalmas óceánok borítják.
A Titán felerészt valószínûleg szilikátmagból áll, másik felének többségét pedig a vízbõl és metánjégbõl álló takaró alkotja. Talajmenti hõmérséklete kb. 95 K, légköri nyomása pedig másfélszerese a földiének.
A Titánt már egészen kicsi távcsõvel is meg lehet figyelni. Ezért fedezhette fel Huygens már 1655-ben.

A Dione

a Szaturnusz tizenkettedik ismert holdja, a Szaturnusztól mért távolsága 377 400 km , átmérõje 1120 km . (A Tethys nála csak alig kisebb. ) Cassini fedezte fel 1684-ben. A Dione sûrûsége 1,43 g/cm3, amivel a legnagyobb sûrûségû Szaturnusz hold.

A Rhea

a Szaturnusz tizennegyedik ismert holdja, és a második legnagyobb. Szaturnusztól mért távolsága 527040 km, átmérõje 1530 km . Cassini fedezte fel 1672-ben.

A Mimas

a Szaturnusz hetedik holdja, Szaturnusztól mért távolsága 185 520 km, átmérõje 392 km. Herschel fedezte fel 1789-ben. Felszínén óriási becsapódási kráter látható, melynek átmérõje 135 km, Herschellrõl nevezték el. A kráter átmérõje kiteszi a hold átmérõjének az egyharmadát. A sánc, amely a krátert körülveszi, csaknem 10 km magas, és középpontjában egy kb. 6 km magas hegycsúcs emelkedik. (Olyan mintha szeme lenne.) Feltûnõek rajta a kéregrepedések is.