Földönkívüli élet

Mi vagyunk a középpont vagy van odakinn valaki más is? Van még élet a homo sapiens-en kívül is az Univerzumban? Egyáltalán miért fontos ez? Hogy legtöbbünket foglalkoztat a kérdés, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy évtizedek után is bőven eladható az összes olyan könyv, film és portéka, ami a földön kívüli élettel foglalkozik.

Az UFO-mánia - szerintem teljesen érthetően - általában ellenszenves a keresztények szemében. A földön kívüli értelmes életet szinte fanatikusan kereső, rajongásig kedvelő csoportosulások legtöbbje távolról és közelről is sok esetben kóros tüneteket mutat a kívülállók felé. Jobb kimaradni ebből - mondják a hívők, ezért aztán igyekeznek kerülni minden olyan kérdést és felvetést, ami a lehetséges földön túli élet realitásával foglalkozik.

Kár lenne azonban, ha a szokásos ügymenet során kiöntenénk a fürdővízzel a gyereket is. Az emberiség ugyanis nem pusztán szélsőséges ufomániásokból áll, akik még azt is állítani képesek, különféle titokzatos elrablások során már kapcsolatba is kerültek nem földi lényekkel. Vannak azért higgadtabb állásponton lévők, akik egyelőre beérnének néhány baktériummal, esetleg annak biztos jelével, hogy egyáltalán létezik bárhol bármilyen élet a Világegyetemben.

Komoly tudósok a pánspermium elmélete mellett

Bár azt gondolhatnánk, hogy a Földön kívüli életről szóló elméleteket csak jöttment és önjelölt tudósok vallják, akik megfelelő tudományos eredmények felmutatása híján népszerű elméletek mellett kardoskodnak hevesen, a gyakorlat mégis egészen mást mutat. Az üstökösökkel és egyéb űrből származó szennyeződésekkel érkező élet alapvetően nem áll távol híres tudósok gondolkodásától sem. Nemcsak az elmélet egyik legnagyobb alakja, Fred Hoyle vezette a neves Institue of Astronomy-t Cambridge-ben, de a DNS kutatásai kapcsán szintén Nobel-díjat nyert Francis Crick is a földönkívüli élet egyik prominens védelmezőjének számít.

Egy meteorit Allan Hillsből

Crick ráadásul tovább is megy, mint Hoyle: szerinte nem valamilyen véletlen folytán került a Földre az élő organizmus, hanem Földön kívüli lények szándékosan juttatták el bolygónkra azt. Az irányított pánspermia elmélet szerint ugyanis létünk gyökerei a világmindenség egy másik pontján keresendőek. Leslie Orgellel közösen kidolgozott elméletében Crick azt állítja, hogy földönkívüli civilizációk küldték szét a világmindenségbe baktériumok útján az életet.

Manapság az Egyesült Államokban egyébként létezik egy intézet, a Society for Life in Space, amely azt tűzte ki célul, hogy 2050-re a világűrbe kilőtt baktériumok segítségével megkezdje a Tejútrendszer élettel való betelepítését. A Michael N. Mautner vezette intézet egyúttal arra is keresi a választ, hogy valóban képesek-e a baktériumok szélsőséges körülmények között is túlélni, hogy aztán a kedvezőbb környezet beköszöntével életre keljenek.

 Nagy tűrőképességű baktériumok a világűrben

Az elmélet ellenzőinek legkomolyabb érve sokáig az volt, hogy élő organizmusok nem élik túl a világűrben adott feltételeket. Az élethez ugyanis feltétlenül szükséges elemek, a szén, a nitrogén és az oxigén megfelelő arányban igazából csak a Földön található meg. Az élet kialakulásához megfelelő hőmérsékletet is csak Földünkön tudtak eddig kimutatni a tudósok, így sokáig nehezen tudták elképzelni, hogy volt vagy van élet a Földön kívül is.

20 évvel ezelőtt azonban az Antarktiszon olyan meteoritot találtak, mely szerves élet nyomait is tartalmazta. Az Allen Hills meteor (ALH84001) 4 és fél milliárd éves anyagból van, a Mars felszíne alól 1 kilométerrel szakadt ki és került a világűrbe amikor hozzávetőleg 16 milló évvel ezelőtt egy aszteroida vagy üstökös becsapódott a vörös bolygóba. A meteor ekkor indult útnak és mintegy 13 ezer évvel ezelőtt csapódott be az Antarktiszba. Kutatók már 1984-ben megtalálták a meteoritot, de csak 1996-ban derült ki, hogy a kő fosszilizálódott mikrobák nyomait tartalmazza. Bár sokak szerint az Allen Hills meteorban talált életnyomok valójában már a Földön adódtak az üstököshöz, manapság valóban egyre többen vallják a Földön kívölről érkezett élet hipotézisét.

Az asztrobiológia (avagy bioasztronomia, exobiológia) kifejezést gyakran hallhatjuk napjainkban a Földön kívüli élet lehetőségével kapcsolatban. A megnevezés jól jelzi, hogy a témakör a csillagászat ("asztro") és a biológia ("bio") átfedése révén született, amely hangzatos neve és célja ellenére nem új tudományág. Egy olyan területnek tekinthető, ahol egymástól távoli témakörök szakemberei közös cél érdekében dolgoznak együtt. A csillagászok és a biológusok mellett geológusok, vegyészek, fizikusok és mérnökök is részt vesznek a munkában.

Az együttműködésre a tudományterületek egymástól távoli jellege miatt van szükség, amelyek közül egyszerre többnek kell az ismerete. Ilyen például, amikor egy műszert vagy észlelőprogramot terveznek, amely exobolygók színképéből a légköri összetételére és abból az esetleges élettevékenységre próbál következtetni — avagy a spektrum alapján szeretnék megállapítani, vannak-e fotoszintetizáló élőlények a célbolygó felszínén.

A geológusok feladatai akkor kerülhetnek előtérbe, amikor egy bolygó felszíni formái közül azokat kell kiválasztani, amelyek az egykori vizes állapotokra utalnak. Utána a mikrobiológusok elemzik a környezetet, van-e ott elegendő kémiai avagy egyéb energiaforrás az élettevékenységhez. Ismerünk-e például a Földről olyan szervezeteket, amelyek hasonló környezetben élnek bolygónkon, és itthon tanulmányozhatók. A mérnökök pedig abban segítenek, miként kell megtervezni azt a szondát, amely a kérdéses célpontot a helyszínen vizsgálja.

Mindez csak néhány példa arra, miként lehet együttes erővel közelebb jutni annak a kérdésnek a megválaszolásához: lehet-e élet a Földön kívül. Az elmúlt évek kutatásai során sok olyan eredmény született, amely más megvilágításba helyezi a témával kapcsolatos elgondolásokat. Ezek közül több is terítékre kerül a sorozat keretében, részben az alábbi témákból.

Kiderült, hogy a csillagközi térben lévő, abszolút nulla fok közeli hőmérsékletű jégszemcsék belsejében a kozmikus sugarak hatására összetett szerves molekulák keletkeznek. Emellett több olyan összetevőt is azonosítottak, amelyek elősegítik a véletlenszerűen találkozó molekulák, atomok közötti reakciókat a csillagközi felhőkben.

A kistömegű csillagoknál korábban problémának tűnt, hogy erősen ingadozik az aktivitásuk, ezért a körülöttük lévő exobolygók éghajlata instabil lehet. Az újabb vizsgálatok értelmében nem minden esetben mutatnak ilyen erős változékonyságot, tehát kedvezőbb környezetet biztosítanak, mint eddig feltételeztük.

A forró Jupitereket is tartalmazó exobolygó rendszerekben (ahol a csillagtól távol keletkezett óriásbolygó a kezdetekben befelé vándorolt) az elsőként keletkezett Föld-típus bolygók elpusztulhattak ezektől a vándorló óriásoktól. Ugyanakkor később újabbak planéták keletkezhettek ebben a zónában, a csillaghoz közelre került óriásbolygón kívül.

Olyan egzotikus planéták létezése is felmerült, amelyek bizonyos szempontból átmenetet alkotnak a bolygók és a holdak között. Emellett úgy fest, hogy a barna törpék körül is keletkezhetnek miniatűr exobolygó rendszerek. Továbbá az sem kizárt, hogy hatalmas gázbolygóra emlékeztető objektumok csillagok nélkül is kialakulhatnak, amennyiben eredetileg csillagokká történő fejlődésük félúton megrekedt.

Elképzelhető, hogy a Cassini-űrszonda által a Titanon részletesen vizsgált magas szintű szerves szmog takaróhoz hasonló az ősi Földön is létezett. Ebből a Nap ultraibolya sugárzásának hatására képződött szerves anyag záporozott a felszínre.

Kiderült továbbá, hogy a Titanon globális folyadékkörzés létezett, amelynek keretében a lehulló csapadék folyókban tavakba gyűlt össze — azonban napjainkra az ilyen tavak már csak sarkvidéki területeken maradtak meg.

A Marson az elmúlt néhány évben keletkezett felszíni folyásnyomokra akadtak, de a folyékony víz előfordulása még mindig kérdéses.

A földi extrém életformák között újabb rendkívül ellenálló csoportokat azonosítottak, elsősorban az oxigén és napfény nélkül is megélő metanogén baktériumok között, amelyek extrém alacsony hőmérsékletű környezetben is megélnek.